Az utcák víztelenítése korábban főleg nyílt árkos módon történt, az árkok egy vagy kétoldali kiépítettségűek voltak. Az árkok hidraulikai összehangoltsága nem volt jellemző, néhány út mentén szikkasztó árkokban gyűlt össze nagyobb esők, illetve záporok esetén a csapadékvíz. Sok keskeny szabályozású utcában egyáltalán nem volt megoldva a csapadékvíz elvezetés, ezekben a nem burkolt utcákban mind az útfelületen, mind pedig az út menti telkeken az erodáltság jelentős volt. A víz gyors és szabályozatlan levonulása okozta a dombvidéki területeken a károkat, az eróziót, a ráhordást. Tekintettel a területre jellemző, zömmel homokos talajféleségekre és az egyszerű és gyors kivitelezhetőségre, nyílt csatornák esetében mederelem burkolatokat hoztak létre. A megvalósult létesítményeknél, ahol lehetett, törekedtek a késleltetett lefolyásra, a területi beszivárgás elősegítésére. Zárt csapadékvíz-elvezető rendszert kizárólag ott alkalmazták, ahol az utca keskenysége és beépítettsége csak ezt tette lehetővé, vagy a domborzati viszonyok miatt a csatornát azon a szakaszon ellen-esésben kellett vezetni és a nagy bevágásokkal járó nyílt árok kiépítésére nem volt lehetőség.